A folyóiratról

A folyóirat célkitűzése, hogy egy átfogó képet nyújtson a pszichológia szakma szépségeiről illetve nehézségeiről, ezáltal is betekintést nyerve a tanítás folyamatába, és nem utolsó sorban, a tanulás elsajátításába, melynek alapfeltétele a megfelelő és pontos orientáció. 

Célunk tehát: irányadást nyújtani a járatlan úton, a világos gondolkodás és orientáció felé azok számára, akiket foglalkoztat a pszichológia szakma, illetve a szakma tudományos értékű munkáinak a megismerése. 

Lapunk első száma tematikájában igencsak változatos volt. A Kolozsvári Magyar Pszichológia Hallgatók Egyesületének bemutatkozása mellett rendezvényi beszámolókkal, tanáraink kutatásaival is találkozhatott az olvasó. Ugyanakkor, az olyan állandó rovataink, mint a Napi brainstorming, és a Tudtad-e? biztosítják a folyóirat sokszínűségét és különlegességét. 

A folyóirat a Kolozsvári Magyar Pszichológia Hallgatók Egyesületének (KMPSZIHE) hozzájárulása, együttműködése, és támogatása nélkül nem jöhetett volna létre, mivelhogy ők hozzák létre, és öntik írásos formába azt a tudásanyagot, amelyet lapszámról-lapszámra olvasóink elé tárunk, és tárni fogunk az elkövetkezendőkben. 

Folyóiratunk kétezer-tizenhét áprilisában megkapta a Román Nemzeti Könyvtár által jóváhagyott, és regisztrált nemzetközi azonosítóját, az az ISSN (International Standard Serial Number) számot. Ennek értelmében hivatalosan, és nemzetközileg is jegyzett folyóirat.

Kolozsvári Magyar Pszichológia Hallgatók Egyesülete / Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el