El Camino: A biztonságon túl, ott vár az élet!

Molnár Hunor:

Bizonyára sokan hallottak már az El Camino-ról, arról a zarándokútról, amely átszeli egész Spanyolországot, s oly sok mesés történetet hallani azoktól, akik végig járták. Ez az az út, amely megtételére Tolnai Edinával együtt mi is vállalkoztunk.

Az ötlet igen sokáig hevert a tudatalattimban, majd egy kurzusról hazafele buszozva bevillant, hogy itt lenne az idő végig gyalogolni 900 kilométert. Az ilyen ötleteim általában hamar elvesznek négy nap gondolkozás után. Ezen a nyáron azonban másképp történt, mivel ez a szinte első hallásra őrültségnek látszó ötlet most termékeny talajra talált, egy megfelelően facillitáló társ személyében. 

Oly sokat beszélgettünk a dologról, hogy mire észbe kaptunk már egy repülőjeggyel a kezünkbe dicsekedtük szüleinknek, és barátainknak a hatalmas ötletünkről. Mivel az egyetemistának nincs sok pénze, utunkat úgy terveztük meg, hogy minden aktuális akciót beleszámoltunk, így történt, hogy a Kincses városból először Párizsba repültünk, onnan busszal mentünk, Bayonneba majd onnan, vonattal Saint-Jean-Pied-de-Portba, ahonnan indult a 900 kilométeren át tartó gyaloglásunk...

Tolnai Edina:

Pár gondolat az én zsebemből is (Edina):

Ülök a buszon.

SMS

Egy kedves társ arról kérdez, elmennék e El Caminora?

Mi az? - kérdeztem magamban.

Csak egy rövid kérdés volt Google barátomnak, igazán csak két perc s már tudtam is egyből, hogy egyet akarunk mi ketten: csak nem tudtam, hogy ez az amire vágyom, nem tudtam, hogy El Caminonak hívják, a "Fogjunk egy táskát, s uccu neki bárhova" kalandot. Nem tudtam, hogy El Caminonak hívják azt, amit nagyon rég ízlelgetek már. Csak vettem volna egy táskát, fogtam volna mindent : fogkefét, fésűt, két pólót s két nadrágot, érzelmeket, múltat, igazából mindent beletettem volna. S bele is tettem. 

De igazán mégsem a fogkefe húzta le a hátizsákom, s nem is a szarvasfaggyú-lábkrém (bár kedves társam sosem látta be, de higgyétek el, szükségem van rá az úton). Sokan konklúziót várnak, magyarázatot, sokan csak bámulnak s nem értik a lényeget. Talán ez az egész nem is a lényegről szólt. Ott voltam valamiért, s mégis annyi minden mást kaptam. Az a sok szerencse, "véletlen". 

A rengetek szimbolikusan megjelenített dolog, amelyet az élet rakott elém (vagy a szelektív észlelés-gondolná a pszichológus hallgató), a választások, a lelkem legeslegeldugottabb részeiből való kivetülések. Egy kicsit a végén úgy éreztem 40 nap alatt, leéltem egy életet, úgy a táj mint a történtek az élet különböző szakaszain vittek végig. Míg az elején nem csak a Caffe Olle-tol felpörögve (Ha spanyol országban ilyesmivel kínálnak, főleg ha előtted az út legmagasabb hegyének megmászása, soha ne fogadd el, mert egy egész leveses tálba fogsz kávét kapni ) de az izgalomtól is átfűtve szökdeltem az úton, de a végére, lassan, nyugodtan pillantottam meg a 0-s km követ, és...

A teljes beszámoló a márciusban megjelenő lapszámban lesz olvasható!